Doboz település bemutatása
Doboz község, az egyik legrégebbi lakott település Békés megyében. Első említése 1075-ből származik. Ebből az időből, egy adomány levél szerint Géza király kanászai makkoltattak a települést körül vevő elöntéses, erdős területeken, kiket a király a Garam menti Szent Benedek apátságnak ajándékozott különféle javakkal együtt. E tények megerősítésre kerülnek később, a váradi püspök 1273-ban kelt levelében is, azzal a kiegészítéssel, hogy laknak itt kenyeret szolgáltató emberek, de méhészek is. Az erdős, sertéstartó vidék jellegére utal, a település megnevezése is. Doboz, a mi a régi magyar nyelvben apró sárga szilvát jelent, más elgondolás szerint, a honfoglaló magyarok névadási szokásának megfelelően személynévre utal. Arra a területet birtokló honfoglaló uraságra, aki ezt a nevet viselte. Ő volt Doboz, telt, kövér.
A település két helyen Alsó és Felső Dobozként létezett, s 1403- 1566 között a gyulai uradalomhoz tartozott. Jellemző, hogy a megyét pusztító török vész idején, sokáig érintetlen marad, az elmondások szerint azért, mert nem találja a megszálló török. Pedig az írások tanulsága szerint 1563-ban 60 család él itt, ami mintegy 300 fő lakosságot jelent, és a környékre be-be törő portyázó, rabló török fegyveres csoportok elől biztos menedéket nyújt, nem csak az itt élőknek, hanem a környékbeli települések lakóinak is.
A település feltehetően alsó Dobozi részének 1552-ben helyben lakó református lelkésze van, és feltehetően temploma is, amiről csak feltételezések vannak. Vélhetően a mai templom közelében, a körös partján délkeleti irányban volt fellelhető. A település feltételezhetően Szegedi Kis István reformátori tevékenységének köszönhetően vette fel a református vallást. Szegedi Kis Istvánról tudjuk, hogy 1545-ben egy esztendeig Gyulán hirdeti az igét, és végez reformátori tevékenységet. Feltehetően erre az időre tehető Doboz reformációja is, mert később, mikor újra a megyébe kerül, (1552-ben lelkészi hivatalt nyer Békésen,) akkor már Dobozon is helyben lakó lelkész volt, amint azt már fentebb említettem. A lakosság ebben az időben az állattartás mellett virrasztókéntszolgálatot adott a gyulai várban, valamint halászattal és erdő őrséggel foglalkozott, ezért adómentességet élveztek, de kötelesek voltak a vár számára szenet égetni, húsvétkor 200 vadmadarat adni, 5 sertésből 1-et beszolgáltatni, valamint két hordó bort házanként kimérni.
1620-ban lakói már nemesek voltak, s a szomszéd települések pusztulása miatt, a település határa Békéssel érintkezett.
Régi lelkészek nevei ismertek: 1635-ben Marossy András, 1666-ban Szekeres Bálint volt a lelkésze. 1683-ban a településen dinnye termesztéssel foglalkoztak, de sorsa végül ezt a települést is utoléri, 1685 után Doboz is lepusztul, s bár 1699-ben (a gyulai vár visszavétele után -1694 dec.21.-) újra települ, de 1703-tól ismét lakatlanná válik, s csak 10 év múlva 1713-ban lesz újra lakott. Az új honfoglalók, bár zömében idegenek voltak, a régi családokból alig –alig, vagy tán senki sem tért vissza, de a letelepülők szintén reformátusok voltak, akik előbb paticsfalú, majd vályog templomot emeltek, ami mellé haranglábat állítottak. 1781 október 25-én II. József kiadja a türelmi rendeletet, aminek következményeként a dobozi reformátusok is engedélyt kapnak szilárd falazatú templom építésre, ami 1794 és 98 között végbe is megy.
1739-ben pestis pusztít a településen 171 ember lesz az áldozata.